-Tudom...Le tudom olvasni az órát.-Húztam el a számat.-És egyébként meg a dolgomra.
-Minek ölsz már megint?!Tegnap ettél...-Morogta.
-Nem oda megyek...-Hajtottam le a fejem.-Egészen...Máshova...
-Hova?...-Adta a hülyét.
Oké.Ha most nem mondom el neki tuti, hogy lenyomoz, vagy utánam jön...Vagy...Bezár.
-Egy...Lányhoz.-Vontam vállat.
-Caroline?!-Döbbent meg.
-Dehogy is!-Vágtam rá.-Az a szöszke maca hagyjon békén...-Ráztam a fejem.-A neve Evelyn.
-Várj...Az az Evelyn?!Evelyn Gilbert?!Elena unokatesója??-Kérdezte.
-Igen, az...Szevasz!-Morogtam, majd elmentem...
Elértem Elena-ék házához...Felugrottam az erkélyre...Ez nem Elena-jé, hanem a mellette lévő...Evelyn-é...Bementem.Ügyesen, zajtalanul nyitottam ki és csuktam be az erkélyajtót és már az ágy mellett is álltam, ahol Ő aludt...
Olyan szép, ártatlan és védtelen volt...Hatalmas késztetést éreztem, hogy a karjaimban tarsam...
De nem lehet...Nem szabad.Tönkre tenném az életét...Veszélybe sodornám...Megharapnám.
Aztán szemei hirtelen kipattantak, felült az ágyon és rám bámult.
-Mit keresel te itt?!-Kérdezte meglepetten.
Én meg nem tudtam mit válaszoljak...
Éreztem.Tudtam, hogy nem vagyok egyedül.Félelem, izgalom és melegség járta át a testem...Erőt vettem magamon, kinyitottam a szemeimet, felültem és az éjszakai betolakodóra bámultam.
-Mit keresel te itt?!-Kérdeztem meglepetten.Hogy jött ez fel ide?
-Álmodsz...-Súgta halkan, majd leült az ágyam szélére.-Ez az egész csak egy álom...-Fordult felém.
-Akkor oké...Nem lenne szabad...-Súgtam, majd vissza hanyatlottam a párnámra.
-Mit nem lenne szabad?-Kérdezte értetlenül.
-Nem szabad elmondanom, Damon...-Súgtam majd lehunytam a szemem.-Nem szabad...
-A múltadhoz van köze, igaz?-Simított végig gyengéden az arcomon.
-Damon...Kérlek ne erőltesd azt amit nem lehet.-Ültem fel ismét.
-Oké...-Sóhajtott, majd felállt.-Aludj...-Súgta, majd az erkélyajtóhoz lépett.
-Elmész?!-Kérdeztem halkan.
-Muszáj...Nem akarom, hogy Elena, vagy más itt lásson...-Mosolygott rám.-Aludj jól...
Szó nélkül vissza feküdtem, az oldalamra fordultam és elaludtam...
Majd' megszakadt a szívem...Ilyet utoljára csak akkor éreztem igazán, mikor láttam Kathrine-t meghalni...Még akkor sem éreztem ezt, mkor Stefan-t és Elena-t láttam együtt...De innen, a szobájából elmenni olyan, mintha...Az életéből lépnék ki.Ha nem vagyok mellette nem is élek...Vagyis...Nem is létezem.Nem tudom, hogy érezhetek így ilyen rövid idő alatt...Egy...Ember iránt.Akikben azelőtt csak a táplálékot láttam.Ez most más...Minden megváltozott azzal, hogy megismertem Evelyn-t.
Beléptem a házunk ajtaján...Nagyot sóhajtva baktattam be a nappaliba, hogy egy whisky-vel a kezemben leüljek a kanapéra...
-Mennyire komoly?-Lépett be Stefan, majd öntött magának is italt és leült velem szemben a fotelbe.
-Miért akarod tudni öcskös?-Kérdeztem.
-Csak tudni akarom, hogy mennyire komolyak a szándékaid.Hogy mennyire akarod összetörni a lány szívét...Mennyire akarod kiszívni a vérét.Vagy átváltoztatni.-Vont vállat.
-Ha azt mondom, hogy komolyabb, mint Kathrine...Még az sem elég jó kifejezés erre.-Feleltem.
-Szóval...Nem csak a vérére pályázol?-Kérdezte.
-Nem...Én...Szeretem őt!-Sóhajtottam.
